A tárlaton március 15-e fontos szereplőivel találkozhat a kávéházba térő vendég. Elsősorban persze Petőfivel és nemzedéktársaival akik „feltalálták” a kávéházi politizálást, akik akkor tettek fontos politikai fórummá egy vendéglői márványasztalt, amikor…
2014.02.27. 17:36 újhadik
Kávéház és forradalom-A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása a Hadik Galériában
komment
2014.01.04. 11:05 újhadik
MADARAK A VÁROSBAN- Kiállítás a Hadik Kávéházban
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2014-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. Ennek apropóján kerül megrendezésre a "Madarak a városban" elnevezésű eseménysorozat, melynek része a Hadik Kávéházba szervezett madárfestmény kiállítás is.A…
komment
2013.12.19. 16:18 újhadik
Pálinkás Szilvia nyitó beszéde a Hadik Kávéházban
Pálinkás Mariann Szín mezők című kiállítását Pálinkás Szilvia művészettörténész nyitotta meg 2013. november 6-án. Az alábbiakban az élőszóban elhangzott kiállítás-megnyitó szerkesztett változatot közöljük:
Szeretettel köszöntök én is mindenkit, aki volt olyan…
komment
2013.10.30. 13:57 újhadik
SZÍN MEZŐK - PÁLINKÁS MARIANN KIÁLLÍTÁSA A HADIK KÁVÉHÁZBAN NOVEMBER 6-TÓL
„Pálinkás Mariann festészete lendületes, friss és temperamentumos, mind színeivel, mind határozott ecsetkezelésével plasztikusan érzékelhető teret képez, a térben játszó tünékeny fényeket plein-air módon rögzítve foltról foltra, vagy rétegről rétegre építi fel…
komment
2013.10.16. 11:26 újhadik
ARTE NATURA - grafikák és festmények, olasz - magyar képzőművészek közös tárlata- beszámoló
ARTE NATURA kiállítás Olaszországban és Magyarországon élő művészek közös tárlata, mely az olasz-magyar kulturális évad kapcsán jött létre.Az ÚjBuda Tv Zalántai Mária festőművésszel készített interjút a kiállítás kapcsán.
komment
2013.08.27. 17:28 újhadik
Hadik Kávéház szeptemberi programok
Kiállítás:
Arte Natura – grafikák és festmények, olasz - magyar képzőművészek közös tárlataKiállítók:Civardi Giovanni, Franchini Marco, Havas Eszter, Nicotra Ettore, Raggianti Emanuela, Zalántai MáriaMegnyitó: 2013. szeptember 4-én 18 órakorA kiállítás megtekinthető:…
komment
2013.07.22. 11:59 újhadik
Újbuda Kulturális Városközpont Kulturális Hétvégéje bARTók útON - beszámoló
Az Újbuda Kulturális Városközpont program keretében Újbuda Önkormányzata a kerület alkotócsoportjaival, galériáival, vendéglátóhelyeivel, valamint az egyetemista fiatalokkal közösen kulturális hétvégével pezsdítette fel a Bartók Béla út életét július 13-án, szombaton és…
komment
2013.07.10. 15:15 újhadik
Újbuda Kulturális Városközpont Kulturális Hétvégéje bARTók útON
Az Újbuda Kulturális Városközpont program a nyáron igazi mérföldkőhöz érkezik. Újbuda Önkormányzata a kerület alkotócsoportjaival, galériáival, vendéglátóhelyeivel, valamint az egyetemista fiatalokkal közösen kulturális hétvégével pezsdíti fel a Bartók Béla út életét…
komment
2013.07.02. 11:21 újhadik
Varga Emma: GAZDAG RÉT - FÁK, VIRÁGOK A GAZDAGRÉTI PANELEK SZOMSZÉDSÁGÁBAN
2013. július 10-én 18 órakor Juhász Nagy Ágnes biológus nyitja meg a nyári időszak kiállítását a Hadik Kávé-házban. Varga Emma jelen kiállításának keretei között, valamint teljes alkotói munkája folyamán a művészet és természettudomány összekapcsolását igyekszik…
komment
2013.05.30. 11:12 újhadik
Kisteleki Dóra Illusztrációk című kiállítása a Hadik Kávéházban
2013. március 6-án, este 18 órakor került sor Kisteleki Dóra grafikus és illusztrátor kiállításának megnyitójára, melynek keretében Kozák Csaba művészeti író mondott megnyitó beszédet, illetve Kisteleki Zoltán előadóművész verset adott elő.
A kiállítás keretében a…
komment
2013.05.16. 13:14 újhadik
Csordás Zoltán megnyitóbeszéde a Hadik Kávéházban
A Memento című kiállítását Csordás Zoltán képzőművész nyitotta meg 2013. május 8-án. Az alábbiakban az élőszóban elhangzott kiállítás-megnyitó szerkesztett változatot közöljük:
Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Már e nyitómondat is magába foglalja azt a…
komment
2013.04.29. 12:23 újhadik
A Hónap Művészkönyve: Bornemissza Rozi - Míves könyvek
A Hadik Kávéház emeletén található vitrinben tekinthető meg a Hónap Művészkönyve sorozat, amely a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének támogatásával és a Magyar Művészkönyv-alkotók Társaságával együttműködésben jött létre. Minden hónapban más és…
komment
2013.04.29. 12:23 újhadik
Memento - Gyükér Zsófia, Kovács Attila, Kovács Sándor kiállítása
Csordás Zoltán képzőművész 2013. május 8-án 19 órakor nyitja meg a Memento címet viselő kiállítást, amelynek keretei között Gyükér Zsófia, Kovács Attila, Kovács Sándor csendéletei és zsánerképei lesznek megtekinthetőek két hónapon keresztül. A csendélet, mint…
komment
2013.03.08. 11:59 újhadik
Kozák Csaba megnyitóbeszéde a Hadik Kávéházban
Kisteleki Dóra Illusztrációk című kiállítását Kozák Csaba művészeti író nyitotta meg 2013. március 6-án.
Az alábbiakban az élőszóban elhangzott kiállítás-megnyitó szerkesztett változatot közöljük:
Kisteleki Dóra grafikusművész és illusztrátor rövid életrajzát…
komment
2013.02.25. 11:02 újhadik
Kiss Ilona kiállítása a Hadik Kávéházban
A Hónap Művészkönyve: Kiss Ilona: Kávéházi betűzgető - művészkönyvek
Kiss Ilona Munkácsy-díjas grafikusművész. Budapesten született 1955-ben. Diplomáját 1979-ben szerezte meg a Magyar Iparművészeti Főiskola (mai nevén Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) Typo-Grafikai…
komment
2013.01.23. 16:50 újhadik
Tarján Tamás megnyitóbeszéde a Hadik Kávéházban
Szirányi István GEO című kiállítását Tarján Tamás irodalomtörténész nyitotta meg 2013. január 9-én.
Az alábbiakban az élőszóban elhangzott kiállítás-megnyitó szerkesztett változatot közöljük:
Ki ne ismerné a vélekedést, mely szerint a tájképfestő az ábrázolt…
komment
2013.01.23. 14:31 újhadik
Hadik Kávéház februári programok
KiállításSzirányi István: GEO- papírművek, litográfiák, művészkönyvek A kiállítás megtekinthető 2013. január 9. – március 3.IrodalomFebruár 27. 19. 00 Az ötödik negyed-Beszélgetés és élő zene a Foglalt Páholyban. A Kortárs folyóirat és a Hadik Kávéház közös…
komment
2012.12.28. 14:00 újhadik
Szirányi István GEO - papírművek, litográfiák, művészkönyvek című kiállítása a Hadik Kávéházban
Szirányi Istvánnak a Hadik Kávéházban bemutatott művei között szerepel kollázs, tusrajz, litográfia és művészkönyv is. A többféle technikát egy laza, de mégsem tudományos cím, a "Geo" fogja össze, mintha a képeken fellelhető földrajzi jelenségek és elemek atlasza lenne maga…
komment
2012.12.28. 13:03 újhadik
Hadik Kávéház januári programok
2013-ban is otthonra lel náluk a képzőművészet, az irodalom és a zene!
KiállításSzirányi István: GEO- papírművek, litográfiák, művészkönyvek Megnyitó: 2013. január 9-én 18 óraMegnyitó személy: Tarján Tamás irodalomtörténészA megnyitó közreműködik László Attila…
komment
2012.12.06. 11:38 újhadik
KULTURÁLIS VÁROSKÖZPONT KARÁCSONY 2012
Gárdonyi tér – 2012. december 14. péntek 16.00 óra
Az Újbudai Kulturális Intézet hagyományteremtő szándékkal ünnepélyes karácsonyi gyertyagyújtást rendez a Gárdonyi téren, a Hadik Kávéházzal együttműködve. A téren felállított karácsonyfán felfüggesztett nagyméretű…
komment
2012.10.29. 11:59 újhadik
Kaszás István „Ló és lovas” című kiállítása november 5-től
Kaszás István „Ló és lovas” című kiállítása
Megnyitó: 2012. november 5. 18.00Kiállítást megnyitja: Bereczky Loránd művészettörténészKurátor: Kaposi Dorka művészettörténész
Kaszás István festőművész (1934-2009) alkotásaiból Ló és lovas című kiállítás…
komment
2012.10.29. 11:52 újhadik
Hadik Kávéház novemberi programok
Novemberben is otthonra lel náluk a képzőművészet, az irodalom és a zene!
Kiállítás:Kaszás István „Ló és lovas” című kiállításaMegnyitó: 2012. november 5. 18.00Kiállítást megnyitja: Bereczky Loránd művészettörténészKurátor: Kaposi Dorka művészettörténészA…
komment
2012.09.26. 12:28 újhadik
Hadik Kávéház októberi programok
Októberben is otthonra lel náluk a képzőművészet, az irodalom és a zene!
KiállításGajdov Géza „Szürreális Liturgia” című kiállításának megnyitójáraA kiállítás megtekinthető: 2012. szeptember 5. – október 28.
IrodalomOktóber 4. 18.00 Szépirodalmi Figyelő…
komment
2012.08.29. 16:17 újhadik
Gajdov Géza „Szürreális Liturgia” kiállítása
Gajdov Géza (1952-2009) fiatalon elhunyt grafikus képeiből nyílik Hadik Kávéházban. A művész élete nagyrészét a 11. kerületben töltötte és az élete során nem vált igazán részesévé a hivatalos magyar művészeti kánonnak. "Gajdov rajzainak egyik legfontosabb tulajdonsága sok…
komment
2012.08.28. 12:08 újhadik
Hadik Kávéház szeptemberi programok
Szeptemberben is otthonra lel náluk a képzőművészet és a zene!
KiállításSzeptember 5. 18.00 Gajdov Géza „Szürreális Liturgia” című kiállításának megnyitójaA kiállítást megnyitja: Sinkó István képzőművészA kiállítás megtekinthető: 2012. szeptember 5. –…