Pálinkás Mariann Szín mezők című kiállítását Pálinkás Szilvia művészettörténész nyitotta meg 2013. november 6-án. Az alábbiakban az élőszóban elhangzott kiállítás-megnyitó szerkesztett változatot közöljük:
Szeretettel köszöntök én is mindenkit, aki volt olyan kedves hogy itt megjelent.
Engedjék meg nekem/Engedjétek meg nekem, hogy a szakmát félretéve egy belsőségesebb hangvételű megnyitóval köszöntsem Mariannt.
Úgy gondolom, hogy aki ma itt van több szempontból szerencsés. Egyfelől azért, ami talán mindenki számára evidens: kellemes környezetben rendkívül intenzív festményekből töltekezhet, és kedvére színezheti a fáradt hétköznapját.
Másfelől azért, mert kettőnk hivatása nem fordítva esett meg. Mariann ugyanis hihetetlenül jó memóriával rendelkezvén, órák hosszat tudna kedvesebbnél kedvesebb emlékeink felidézésével köszönteni, fordított helyzetbe engem.
Roppantul nehéz megszólalnom ezen a késő őszi délutánon, mert kettőnk sorsa talán szorosabban egymásba fonódott, mint általában a testvéreké. (Mariann kezdeti lépéseihez elengedhetetlen nagy szükség volt a mindent előteremtő szülői háttérre és támogatásra. )
Az általános iskolába kezdődött minden, szüleink kerámia szakkörre vitték, innen egyenes út vezetett Szegedre a Tömörkénybe, miután teljesen magával ragadta a formaalkotás és mintázás szépsége. Szobrász szeretett volna lenni, de tévedésből kerámia szakra jelentkezett.:)
Az egyetemi évek előtt kedves barátai invitálására ellátogatott egy gyermelyi alkotótáborba, ahol Bereznyei István volt a művészeti vezető. István néhány nap elteltével nógatni kezdte őt, hogy ideje lenne elkezdeni festeni, ekkor születtek első tájképei. Mire a tábor véget ért, azzal várta a szüleinket, hogy ennek a leányzónak inkább a festészethez, a színekhez van kifejezetten jó érzéke. Mondhatjuk, hogy ekkor fordult a festői pálya felé. Az itt látható képei közül a legtöbb Gyermelyen készült ezekben a táborokban, ahol már később ő maga lett a művészeti vezető.
A plaszticitás iránti vonzalmát megőrizve rabul ejtették a színek, a színes fények. Kíváncsian vizsgálta a színek együttes működését, egymásra hatását. Végeláthatatlan játék vette itt kezdetét. Évről évre változott palettájának koloritja, ecsetkezelése.
Lendületes, friss és temperamentumos, minden színében, ecsetvonásában teret képez, a térben játszó tünékeny fényeket plein-air módon rögzítve foltról foltra, rétegről rétegre építve fel tájait.
A képein keresztül a valós lénye tárul elénk, mely határozott, ám nagyon érzéki és finom egyszerre. Már-már vibráló intenzív színei a Vadakat is megidézi. Nem feltétlenül valós színekkel, de annál jelenlevőbb színes fény-árnyékokkal játszik, ezzel sugározza felénk a tájban megbúvó nagyon is jelenlevő szeretetet, harmóniát és békét.
Az alkotótáborba idővel engem is magával vitt, ehhez kapcsolódóan engedjék meg/engedjétek meg, hogy elmeséljek egy történetet.
Aki már látta alkotás közben Mariannt - vagy ahogyan mindenki nevezi őt Falatkát- az minden bizonnyal látja őt maga előtt nyakig festékesen, kócosan, kiskendőben és kötényben a földön ülve több vászonnal maga előtt.
Az egyik évben villanyszerelők jelentek meg színes trabantokkal a faluban, és beleálltak a választott téma terébe. Hihetetlen rugalmasságának köszönhetően, belekomponálta hát azokat is. Egy héten keresztül gyakorlatilag minden nap ez ismétlődött, mígnem egy nap, velem találkoztak, és megrökönyödve kérdezték: Megfürödtél? :D
Gyakorlatilag Gyermelyen lettem én is végleg megerősítve abban, hogy valami a művészethez igen közeli szakmát válasszak magamnak, így választottam a művészettörténeti pályát magamnak. Úgy tapasztalom, nem csak engem ragadott magával Mariann gazdag színvilága, hanem mindenkinek akivel csak kapcsolatba kerül megszínezi az életét, ha épp nem megfűszerezi.
Fogadják/fogadjátok olyan szeretettel ezeket a festményeket, amilyen szeretettel Mariann megkomponálta őket.
Ajánlott bejegyzések: