HTML

Hadik Kávéház

1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Asztalfoglalás: kizárólag telefonon (06 1) 279 02 90 Programok: (06 1) 279 02 91 hadik@hadikkavehaz.com Nyitva tartás: hétfő-vasárnap: 9.00-23.00 A konyha nyitva tartása: Minden nap 12:00-23:00 Reggeli: Minden nap 09:00-12:00

Étlap / Menu

Itallap / Drinks

Kapcsolat / Contact

2013.01.23. 16:50 újhadik

Tarján Tamás megnyitóbeszéde a Hadik Kávéházban

tarjan tamas.jpg

Szirányi István GEO című kiállítását Tarján Tamás irodalomtörténész nyitotta meg 2013. január 9-én.

Az alábbiakban az élőszóban elhangzott kiállítás-megnyitó szerkesztett változatot közöljük:

Ki ne ismerné a vélekedést, mely szerint a tájképfestő az ábrázolt természeti világban a maga arcképét festi meg? S ha így igaz, ne önarcképet keressünk-e (azt is) a GEO címen a közönség elé tárt, igen változatos tematikájú, formavilágú és technikájú alkotások kamarakiállításán? Hiszen – vajon gondolt-e erre a címadáskor a művész, Szirányi István? – a görög eredetű GEO a latin ego: én szó anagrammája is. A művekből kisejlik a mitikum és a bölcselet iránt erősen vonzódó képteremtő intellektuális önportréja; a vizuális sík mögött feldereng egy – persze csak foltokban, nyomokban kikövetkeztethető – „énregény” számos dimenziója.
Remekül választott „áruvédjegy” a három betű: GEO. Éppen azért is, mert csupán három betű. Magyar szem, magyar fül számára érződik benne a rövidítés, majdhogynem kicsinyítés. Érződik az előtagként használatos gyök ,földi’, ,Földdel, földfelszínnel kapcsolatos’ jelentése. Glóbuszunk a legnagyobb táj, amelyet az ember jelenleg belakhat, egyben porszemnyi rész a világegyetemből. Szirányi, a világot járt – távol-keleti és nyugat-európai hatásoktól egyként megérintett – hatvanéves örökfiatal művész „geoturistaként” a kávéház két szintjén sorakozó papírművekkel, litográfiákkal, művészkönyvekkel, fotóvariációkkal egyszerre kalauzunk és útitársunk a szellemi-esztétikai utazás univerzumában.
Az évszázados patinájú Hadik Kávéházban, ahol a történelmi miliőt, hajdan itt találkozó, tevékenykedő, akár a hámból kirúgó íróegyéniségek, művészkompániák emlékét modern kivitelezésű, szándékoltan anakronisztikus, ünnepies pannó, katonás falfestmény is őrzi, nem egyszerű, ám a figyelmet duplikáló feladat az étkező, teázó vendégek feje felett, a céltáblát kereső dartsnyíl távolságából pillantani a falakat ékítő Szirányi-„antológiára”. A karzati korlátnak támaszkodva a tekintet százhúsz fokos fordulattal nagyjából a teljes anyag panorámáját befoghatja.
Szemünk kamerája elsőül alighanem a korongok, körök, érmek, parabolaantennák önmagukba forgó cirkulárisait rögzíti-lendíti: a körkörös mozgáslátszat, a tengelyesség, a továbbadás mozdulatlan alakzatokból sugalmazódó dinamizmusát. De mire lajstromozó hajlandóságunk e tényt tudatunkba, lelkünkbe jegyezné, máris feltűnik, milyen elementáris szembeszegüléssel működik a képeken a sarkos és kereszteződő-összefutó vonalak, a szigorúbb, stagnáló négyzetesség mértana is. A GEO geometriai indíttatású tárlat. Mestere, a GEOista struktúrákban, szerkezetekben keresi tapasztalatainak összegzését és képzelmeinek kiindulását. Mindezt azonban a kemény képi, sőt technikai kinyilvánítás és következetesen önazonos felületek (például: turistatérkép, fénykép, háborús dokumentum) makacs jelenléte ellenére, a kolorit és a csapongó linearitás felülírásával olyképp, hogy a vizuális megfogalmazást gyakorta költőinek, az ecset szabad versének érezzük. A tenyésző természet visszaköveteli a maga részét a fagyott mértantól.
A GEOmetriai impressziók és expressziók természetesen a gondolat és érzület mélyebb összefüggéseinek adnak külalakot és a képzettársítások szabad-személyes sorát nyitják meg. A Szertartás a fűben, mely a karzat egyik végpontjáról elindítja, de egyben in medias res reprezentálja a kiállított anyagot, e sorok írójában a magán-Stonehenge kultuszát ébresztette kettőzött golyóbisainak kőoltár-elrendezésével, a kiragadott valóságelem, jelenségtömb rögvest önmaga fölé rebbenő jelentésű elvontságával.
A szemlélő rendre a titok, titokzatosság, enigmatikusság élményével telítődik. Verbális fogódzót is kap, hiszen például a Titkos adó vagy a Titkos tasakok I. önmagában is hangsúlyozza a kiállítás e jelentésvonulatát. Az utóbbi mű alaposabb „bevizsgálása” nyomán a talált tárgyként applikált dokumentum (a titkos tasak tartalma) világossá teszi, hogy – minden szembeszökő eszesség, eszélyesség, a folyton ugrásra kész fantázia ellenére – nem a fikció, kitaláció uralja a GEO-t. Legalább ilyen nyomatékkal jelen van a történelmi alapozás, narratív történeti kötődés, személyes tanúsítás, konkrét behatárolás – ebben az esetben egy világháborús irat képi főszerepeltetésével. A kézzel írott betűk és számok – szavak, adatok, részben tán sifrírozott információk – maguk is bekerülnek a tágan értett piktúra, a vizualitás formálásában fontos részt kérő írásrend, felülírás övezetébe.
Tipográfia, kalligráfia, betű- és szám-jel: innen közvetlen út vezet a művészkönyvekhez (vagy a művészkönyvektől ide). A különleges könyvtárgya egy vitrinbe kerültek a földszinten. „Megszólalnak” az utca felé is, sőt jobbára arra, ki szólalnak meg. Nyílnak. Nyílnak, hogy elbeszéljék markáns zártságukat, könyv-lelkük visszahúzódottságát. A Transzparencia-könyv és különösen a Rénszarvas-könyv Szirányi István intellektuális és mesterségbeli kópésságáról is tanúskodik – hogy a Szigliget és környéke viszont a legszemélyesebb táji-természeti ráhangolódások egyikét rejtse már-már vallomásosan a Künstlerbuchba, míg a Telefonkönyv No. 3 a perszonalitás objektivációja legyen. Objekt, mely alkotójának (első tulajdonosának) és potenciális vásárlójának közös tulajdonaként mutatkozik: egyszerre megmaradó és leváló személyesség.
Az Hommage à Joseph Beuys arra enged következtetni, hogy az egyik mester megidézésével van dolgunk. A Möbius-szalag felbukkanásai ugyancsak lényegi kötődést világítanak meg. A „végtelen” fekvő nyolcasa, a kezdet és vég nélküli bölcseletmasli ugyanolyan indokoltan kerülhetett volna a GEO plakátjára, mint az a kék ég/tenger hullámzóna, amelynek az aranymetszés-ponton is átfutó átlós egyenesét a távolba mutató emberi kar (?) képezi.
Nagy időintervallumot fog át a kiállítás: három évtizedet. Nem összegző, hanem sűrítő-manifesztáló jellegű, ugyanakkor az alkotásmódok, mesterfogások sokaságának tárházába invitál. A GEO szó(cska) indukálja az utazás fogalmát. Nem véletlen, hogy a Keleti utazás az utolsó (vagy az első) munka, amellyel az érdeklődő találkozik: hommage à l’Orient.
Utaztató regényről tudunk, énregényről is. Lenne tehát a „képzőművészeti irodalomban” utaztató énregény is? Az ego GEO-ja?
Szirányi István elegáns, markáns, szűkszavú, tűpontos kiállítása igennel felel – már amennyiben bármely kérdésre lehet nemmel vagy igennel felelni.

komment


süti beállítások módosítása